10. fejezet

Ez gyönyörű…

Kocsiba ültünk és elindultunk keresztül a városon, éppen megálltunk egy piros lámpánál, mikor megszólalt.

-          Elmondanád hová is megyünk??- ezt már vagy 10-szer kérdezte mióta elindultunk.

-          Nem! Mondtam már, hogy meglepetés- mosolyogtam, de mikor odafordultam hozzá láttam, hogy Ő nem. Az arcán tisztán látszódott valami bántja. – Mi a baj??

-          Hát… csak utálom, mikor nem tudom hová is tartok- motyogta.

-          Ne aggódj, nem lesz semmi baj!- végre tovább indulhattunk. Szerettem volna elterelni a gondolatait, így inkább valami olyat kérdeztem, ami nem tartozik ide:

-          Mit csinálsz, amikor nem dolgozol??- nagyon érdekelt mivel lehet elütni az idő, ha végtelen sok van belőle.

-          Hát nagyon sokat vagyok a barátommal, olvasok, és lehet, hogy furcsán hangzik, de tanulok.

-          Mit tanulsz?? –komolyan nem tudtam elképzelni, mit nem tanult még meg.

-          Hát nyelveket, zenét, filozófiát, vagy akármi mást. –el tudtam képzelni, milyen lehet az arckifejezése, de nem láttam az útra kellelt figyelnem.

-          Még mindig van olyan, amit nem tanultál meg?? Kicsit hihetetlennek hangzik.

-          Elhiszem!- nevetett fel. Olyan volt a hangja, mint egy kisgyereknek, de égis férfias, egésznap el tudtam volna hallgatni. Lassan elérkeztünk oda ahova először mentünk.  A Temze partja.

-          Miért jöttünk ide??- vonta fel szép ívű szemöldökét.

-          Mindig ide jövök, ha valami bajom van, vagy csak ki akarok kapcsolódni egy kicsit. Londonban van, de mégis olyan mintha nem is oda tartozna. Nagyon jó hely.- Közben leállítottam a kocsit és szálltam volna ki.

-          Várj!- Majd kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. – Ehhez ragaszkodom! –mondta komolyan. Az arca olyan komoly volt, hogy elnevettem magam. – Örülök, hogy ennyire tetszik.

-          Nagyon vicces volt az arcod!- vihogtam. Azt hiszem már rajtam kezdett el nevetni. Miután kiröhögtük magunkat elindultunk a partra. Lassan sétáltunk, amíg el nem értük a vizet.  Leültem a homokba és csak néztem, ahogy hullámzik a víz.

-          Ez olyan gyönyörű! –motyogtam, hogy megtörjem a köztünk beállt csöndet.

-          Tényleg az. – aztán olyan halkan kezdett beszélni, hogy nagyon kellet fülelnem arra amit mondott- „Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?”- először nem értettem, aztán még én is felfogtam.

-          Ez a vers folytatása- mondtam ki hangosan a gondolatomat. Nem szólt még felém se nézett, csak némán bólintott. Aztán csak néztünk magunk elé, mikor rájöttem, hogy indulnunk kéne, ezért felálltam.

-          Hová mész??- érdeklődött.

-          Te is jössz!!- nyúltam a keze után. Kis tétovázás után megfogta és felállt Ő is.

-          Akkor most már igazán elárulhatod, hogy hova is megyünk- vigyorgott.

-          Nem!- néztem a szemébe durcásan, mint egy kislány. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy érzek valamit iránta. Már nem olyan, mint egy barát. Annál sokkal több. Egy „pasi” és szeretem. Nem tudom miért ez a pillanat, de tudta nincs nála esélyem és ez egy kicsit megtört. Aztán úgy voltam vele, lesz, ami lesz.

-          Hát legyen!- azzal elkezdett csikizni. Persze arra nem számított, hogy jó pókerarcom van, amit rögtön be is vetettem. Kicsit abbahagyta és kérdőn nézett rám.

-          Nem vagy csikis??- Azonban választ már nem kapott, mert kitört belőlem a röhögés. Nem sikerült megtartanom az egyensúlyomat, és aligha el is estem volna, ha a karjait védelmezőn nem tekeri a derekam köré. Kicsit bel is pirultam, amit Alex vigyorogva vett tudomásul. Álltunk még így egy darabig aztán eleredt az eső.  Nagyon szeretem, de nem ilyen helyzetekben. gyorsan felpattantam és a kocsi felé kezdtem rohanni. tudomás sem véve róla, hogy Alex-ot ott hagytam a parton.

-          Szerintem így gyorsabb lesz. Szabad??- nem érteteme mit szeretne ezért igent mondtam. Aztán kicsúszott a lábam alól a talaj és úgy száguldottam, mint a villám. A körülöttem lévő táj egybe mosódott. Eszméletlen jó volt. Ahogy suhantunk az esőben szinte egyé válva, csodálatos érzés. Hirtelen a kocsiban találtam magam.  Alex meg ott ült mellettem és engem nézett. Rengeteg kérdés merült fel bennem, amit még ma szerettem volna neki feltenni.  Valahogy elhanyagolhatónak tűntek mikor az órára pillantottam.

-          El fogunk késni!- gyorsan indítottam a motort és már útban is voltunk a következő megálló felé.

Sziasztok!

Remélem tetszik a fejezet:p Komit kérek sok-sok komit! Mindenkinek Jó olvasást!

Puszi Dóri (K)