2. fejezet

Az estély(2. rész)

Leültünk a hinta ágyra, amin előzőleg én ültem. Tök normális dolgokról beszélgettünk, még én is meglepődtem milyen normális szóval, ha nem tudnám róla, amit tudok nem is jönnék rá. Szóba jött a főiskola, az érettségi, ami még 2 nap, a csajok és a pasik. Elkezdtem fázni, mert fújt a szél, persze neki ezt is észre kellet vennie ezért odaadta a fölsőjét. Nem sokkal később meglátom Ben-t a tömegben. Odasietek hozzá, és a fülébe suttogom:

- Menny fel a szobámba mindjárt megyek én is!- majd nyomtam egy puszit az arcára.

- Oké!- mosolyodott el kajánul.

Visszamentem Alex-hez. Gyorsan beszéltem, de sejtettem, hogy megérti.

- Beszélnem kell vele négy szem közt. Van egy kis probléma. Ha nem jövök vissza 10 percen belül, akkor kérlek, gyere fel valami indokkal és ments ki. Meg tennéd ez nekem??

- Persze!

- Köszönöm!- formálta hangtalanul az ajkam, és már indultam is föl a szobámba. 2 perc múlva már a mondandómba kezdtem bele.

- Képzeld nyertünk! BAJNOKOK VAGYUNK!- mosolygott, egyenesen fájt, hogy ezt a gyönyörű mosolyt le kell törölnöm az arcáról.

- Figyelj! Láttam a képeket és tudom, hogy nem vagyok, elég jó neked ezért kérlek, most mond el, hogy miért! Tudod szeretem tudni mi nem volt elég jó?!

- Milyen képről beszélsz?! Nem tudom, mi van.

- Milyen képek? Még tagadod is. Tudod ez már szánalmas!

- MI??

- Jó akkor felvilágosítalak. TE + SUE= csók, amiből az következik, hogy te engem megcsaltál…- már könnyek szúrták a szemem. A szívemet szorította egy különös érzés.

- Ja, arról beszélsz.

- Igen! Miért mi másról?? Szeretnék egy magyarázatot kapni.

- Szerintem nem kell megmagyaráznom az a kép megmagyaráz mindent…- nem bírtam tovább elsírtam magam.

- Szerinted 1,5 év után nem tartozol nekem semmi magyarázattal??- üvöltöttem és zokogtam egyszerre. – Ennyit jelentett neked 1,5 év , ennyit jelentettem neked??

- Hát…. kezdett volna bele, de félbeszakítottam.

- Tudod, mit nem akarom tudni, hogy mi van. Menny el! – csak nézett rám mintha nem értené, miről beszélek. – Nem hallod tűnj el! Soha többé nem akarlak látni! – csak állt továbbra is velem szembe. Akkor halk kopogásra lettem figyelmes.

- Gyere!- szóltam ki. Bejött Alex.

- Nem hallod, a hölgy azt kéri, tűnj el!!

- Ki vagy te és mi a faszt képzelsz magadról, hogy így beszélsz velem?- húzta föl a szemöldökét Ben.

- Én egy jó barátja vagyok Sarah-nak!

- Az új pasija??

- Ben tűnj el MOST!- üvöltöttem. Nagy nehezen sikerült felfognia, hogy nem kívánatos személy. Mikor becsukta maga mögött az ajtót a földre rogytam és kezembe temettem az arcomat. Nem sokkal később éreztem, hogy két erős kar a derekamnál fogva fel emel, és az ágyra rak.

1. fejezet

Az estély…(1. rész)

 A nappali mesésen festett. A kaja csodálatos illata átjárta a teret. Apa már az
ajtóban állt. A nappali üvegfalán keresztül láttam, hogy a kert is gyönyörű
fényárban úszott. Az asztalok virágokkal díszítve, és megterítve. A hatalmas
teraszon éppen a zenekar hangolt.

-         Szia, kicsim!
Gyönyörű vagy!- Szólat meg apa az étkező ajtajában.

-         Köszi, apu. –erőltetek mosolyt az arcomra. – Figyelj, lehet, hogy benéz majd Ben a végén.

-         Jó rendben!- De szerintem már nem igazán figyelt rám, mert az ajtó felé tartott.

A vendégek sorra érkeznek, én próbálok
elvegyülni a tömegbe. A végén úgy döntöttem kimegyek az udvarra, mert a lakásba
már elég kevesen voltak. Leültem a hintaágyra a terasz legtávolabbi végében. A
fejem kavargott, nem tudom miért tette és, hogy miért pont vele?!  Egyáltalán miért csalt meg?!  Éreztem, hogy megint könnyek gyűltek a
szemembe.  Nem tartott sokáig a
letargikus állapotom, mert megláttam apát egy vörös inges, fekete gatyás „
férfivel” közeledni. A pasi magas, barnahajú, bőre fehér,az arca sima mintha
frissen borotválta volna, a szeme pedig aranybarna.  Ahogy közeledett egyre nőtt bennem a
felismerés. Kicsoda vagy inkább micsoda. Egy vámpír. Szoborszerű szépsége és
hibátlan külseje hasonló egy modelléhez az egyik női magazin címlapján. A
nagymamám néha mesélt róluk, és a halála utána a naplójában is olvastam az
Olaszországban náluk eltöltött évekről. 

-         Kicsim, szeretném neked
bemutatni a cég új tehetséges tervezőjét, Alex-et!- mutatott a pasasra.

-      Jó napot! Nagyon
örvendek! Sarah Gardiner. –nyújtottam kezet.

-         Alex Montgomery.
Szintén nagyon örvendek. – fogott velem kezet, a keze pont olyan hideg és
kemény mit amilyennek elképzeltem.

-         Maga lesz az, aki
tovább virágoztatja apám cégét?- mosolygok.

-         Nem, én leszek az
aki megtanulja, hogyan kell ez egyáltalán csinálni és utána a vissza megy az
iskolába és megcsinálja elméletben is. De tegezz nyugodtan. - mosolygott
vissza.

-         Köszönöm!

-         Figyeljetek, nekem
most el kell mennem, mert beszélnem kell Arthurral a kiadások ügyében, de ti
csak beszélgessetek nyugodtan. – azzal ott hagyott engem és egy frissen
megismert vámpírt. Nem tudtam, hogy folytassam. Nem ronthatok rá csak úgy, hogy
tudom ki vagy (mi vagy). Akkor arra jött egy pincér egy adag borral, én vettem
egy pohárral, de ő természetesen nem, bele ittam be megszólalt a kedvenc
számom.

-         Táncolunk?- kérdeztem szégyenlősen, kicsit gát, hogy ezt én kérdezem.

-         Nem vagyok túl jó táncos, de részemről rendben. – mosolygott. Oda vezetett a parkettre és
táncolni kezdtünk. jobban mondva az elején inkább csak andalogtunk, de utána
egy keringőt sikerült kihozni belőle. úgy éreztem most kell vele előállnom,
mert lehet, hogy soha többet nem látom és szeretnék pár kérdést feltenni. A
bőre pont olyan kemény és hideg volt mint amilyennek elképzeltem.

-         Figyelj! Szeretnék
néhány dolgot megbeszélni veled!

-         Mit?- nézett rám kérdőn.

-         Tudom mi vagy!-éreztem, hogy elhúzódik, és megdermed.  – Ne menj el! Kérlek!

-         Nem tudom, miről beszélsz!

-         De nagyon jól tudod! Tudom, hogy vámpír vagy!- suttogtam. – A nagymamám mesélt rólatok. Tudom
például, hogy miért ilyen hideg a bőröd, vagy nem alszol éjszaka, vagy nem
eszel emberi táplálékot, vagy eredetileg vörös a szemed. –elképedve nézett rám.
Elképzeltem, mi járhat most a fejében. „ Honnan tud ez a lány ennyi
mindent?!”   A szám véget ért és lassan
lesétáltunk a tánctérről.

-         Honnan tudsz ennyi mindent??- vonta föl szép ívű szemöldökét.

-         A nagymamám néha mesélt. A többit pedig a naplójából olvastam ki.

-         Ki volt a nagymamád??

-         Ginna.  – Láttam, hogy nem érti, mi van. – A Voltori-nál dolgozott. – ha fogalmazhatok így leesett az álla.

-         Azt hogy? –suttogta.

-         Most nem alkalmas egy ilyen beszélgetés. Add a telefonod. – nem hinném, hogy tudta mire készülök.
Gyorsan beleírtam a számom. – Ha van, egy kis időd hívj fel. Én előre
figyelmeztelek nem vagyok könnyű eset.

Kicsit meglepődött ezen a gesztuson, de elég könnyen
fogadta.

Prologus

Miért?!

-          Hát ez jó már megint esik az eső!- motyogtam, miközben beszálltam a kocsimba. Londonban az és háromnegyed részében szürke az ég és esik az eső, ezt ma reggel is tapasztaltam. Mikor beértem a suliba a matek terem előtt találkoztam a barátaimmal Lisa-val és Amy-vel.

-          Sziasztok, csajok!- mosolyogtam rájuk.

-          Szia!- köszöntek kórusban.

-          Látom jó reggeled volt- ölelt át hátulról Ben. Ő a focicsapat kapitánya és életem első igazi szerelme. Már 1,5 éve vagyunk együtt. Az egész iskolában, sőt az apja révén még a világ lányai közül is akárkit választhatott volna, de neki valami érthetetlen okból kifolyólag én, kellek. Nem tudom, mikor jön rá, hogy akkora hibát követ el hogy azt már nem lehet felülmúlni, ezért annyi örömöt sajtolok  ki a pillanatból amennyit csak lehet.

-          Jó reggelt, drágám! Nagyon hiányoztál nekem. Szinte alig tudtam aludni az esti beszélgetésünk óta- mondtam a nyakába csókolva. Nagyon szeretem a parfümje illatát. Kezét a kezembe csúsztatta és elindultunk a folyosón. Nem minden óránk közös, de jól van ez így. Neki most tesi órája lesz ezért a folyosó végén kénytelen vagyok búcsút mondani a mélykék szemeinek.

-          Találkozunk, törin!- mondta és egy finom csókot lehet a számra.

-          Már most hiányzol!- mosolyogtam és visszacsókoltam. Elhúzódott és hátat fordított és ott hagyott egyedül.  Addig néztem utána, amíg Lisa és Amy utol nem értek. A matek órám nagyon lassan telt. Ettől unalmasabb órám még nem volt (vagy nem emlékszem rá).  Töri előtt az aulában találkoztunk. Vizes volt a haja, ami még jobban kihangsúlyozta a kék szemeit és a póló ráfeszült az izmos hasára. Mosolyogva közeledett felém és mikor odaért, közel húzott magához és megcsókolt. A nap hátra lévő fele nagyon unalmasan telt. Kivéve egy alkalom, lehet hogy én vagyok túlontúl féltékeny de mind ha valamit nem akar elmondani. Nem nagyon utalt rá és én meg nem kérdeztem rá de valami ott motoszkált benne. Tudom milyen ilyenkor.  Törin olyan hülyén nézett Sue-ra. Amikor kérdeztem csak ennyit mondott:

-          Csak beszólt a múltkor…- rögtön elterelte a témát.

-          Este mit csinálsz?

-           Tudod, ma van apámnak az a hülye üzleti estélye. – fintorogtam. – Nincs kedved eljönni??

-          Tényleg!- eszmélt fel. – Pedig azt hittem ott leszel az évad utolsó meccsén.

-          A meccs ki is ment a fejemből. Ez sajnos nem fog menni. Akár még fejen is állhatnék, akkor sem jöhetek el. Anyám jelenleg anyagbeszerző körúton van, Amerikába onnan utazik tovább Olaszországba. Nincs kedved benézni utána hozzánk??Nagyon jó lenne.

-          Majd meglátom. - láttam rajta, hogy valami nem kerek.

Nem sokat beszélgettünk, hanem én inkább indultam haza, mert még nagyon sok dolgom volt estéig. Elmentem a tisztítóba a lila ruhámért, utána otthon beültem a jó meleg vízbe és sikerült az estére hangolódnom. Magam köré csavartam egy törölközőt és bekapcsoltam a laptopom. Öltözés közben megnézetem az e-mailjeimet .  A  sok hasznavehetetlen hülyeség között meg akadta a szemem egy ismerős címen. A tárgy csak ennyi volt „Ő”. Már nem volt túl sok időm megnézni ezért gyorsan letöltöttem a mellékletet és megnézetem a képeket. A felismerés olyan mértékkel hasított belém, hogy le kellet ülnöm. A képernyőn láttam Ben-t és a szurkoló lányok vezetőét Sue-t csókolózni. A következő képen fogdosták egymást. Könnyek kezdték szúrni a szemem, de nem akarok sírni most nem. Valahogy sikerül összeszednem magam. Ekkor hangosan felberregett a csengő. Ez volt a végszó. Becsuktam a laptopot és leindultam az emeletről.