Sziasztok!

Sziasztok!
Csak gondoltam szólok nektek, hogy elkészült a másik blogom és fel is került rá már két fejezet.
http://azalmokrogosutjan.blogspot.com   látogassatok és olvasgassatok nyugodtan:p

Puszi Dóri

26. fejezet és vége

Esküvő…

A vendég szobába hajthattam fáradt fejem nyugovóra.  Késő éjszaka feküdt mellém Alex.

- Aludj tovább, késő van- adott puszit az arcomra.

- Szeretlek!- suttogtam alig hallhatóan.

-  Én is!- ölelt át.

- Jól érezted magad??- érdeklődtem csukott szemmel.

-Nagyon- hallottam a hangján, hogy vigyorog.

- Örülök neki.

- Én is.

Reggel korán keltem, de Szerelmem nem feküdt mellettem. Ez a felismerés hamar kiűzte az álmot a szememből. Gyorsan felvettem a kezembe akadó első ruhadarabokat és így indultam a felkutatására. Nem kellett messzire mennem, a lépcsőfordulóban találkoztunk.

- Jó reggelt!- mosolygott rám.

-  Volt már jobb is- néztem a padlót.

-   Miért??- csodálkozott.

-  Mert nem voltál mellettem mikor felkeltem- pirultam el.

-   Ágyba akartam vinni a reggelidet- mutatott a kezében lévő kupac kajára, és megcsókolt.

-  Vétked megbocsájtva- mosolyogtam már én is.

- Mit szólnál, ha a szobában ennéd meg??

-  Részemről rendben- az ágyon ülve falatozgattam a reggelinek szánt finomságokat. Gyümölcs palacsinta és müzli tarkította az amúgy is színes felhozatalt.

-   Jól érzed magad??- tette fel a fogós kérdést.

-    Igen, csak…

-  Csak??

-  Olyan fura ennyi vámpírral együtt, valahogy nem így képzeltem. Ők olyan…

-  Gyorsak, hidegek és mások??- szakított félbe.

-   Nem, nem erre gondoltam. Hanem Ők olyan emberiek- mondtam ki az én egyszerű megoldásomat.

-  Á, értem!

-  Készülődni!- vágódott ki az ajtó. Alice tornádóként rontott a szobába.

-  Még csak 9 óra. Az esküvőig van még 3 óránk- jegyezte meg a párom szemérmetlenül.

- Ez olyan női dolog, te ezt nem értheted.

-  Bocs!- forgatta a szemeit Alex.

-  Kifelé!- tolta az ajtó felé a lány. Szerelmem egy integetéssel elintézte a búcsúzást és már ott sem volt. Az elkövetkező 3 óra életem talán leglassabban eltelt 3 órája volt, de egyszer csak véget ért a sok sminkelés, fodrászkodás, ruhaigazítás és ott ültem a meghívott vendégek között  az udvaron és vártuk a ceremóniát. Egyszer csak Alex ült a mellettem lévő széken és felcsendült a nem éppen szokványos bevonuló dallam. (http://www.youtube.com/watch?v=fodXYrz3CcE&NR=1) Kicsit vicces, hogy pont ez, de ha nekik ez tetszik. Én jót mosolyogtam rajta.  Nessi egy gyönyörú ruhában vonult Edward mellett. A ceremónia nagyon megható volt és nagyon gyorsan vége lett. Kifelé menet hatalmas mosoly terült el az ifjú pár arcán.

-    Annyira szép volt- suttogtam Alexnek.

-  Szerintem is.

Kifelé menet történt egy nagyon furcsa eset, hogy mellém lépett egy ismeretlen férfi és szemembe nézve csak ennyit mondott:

- Tudom ki vagy és nem lesz itt sokáig- aztán eltűnt. Láttam még párszor, ahogy engem bámul, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

- Ki volt ez??- kérdezte Alex.

- Fogalmam sincs-vontam vállat. Zene csendült és Alex-el táncolni kezdtünk. Edward gyönyörűen zongorázott.

- Szabad?- kért fel a furcsa férfi. Mélyen Szerelmem szemébe néztem és egy aprót bólintottam.

- Tessék!- először csak táncoltunk, de egyikünk sem szólt egy szót sem. Egyre messzebb kerültünk a tömegtől és hírtelen abba hagyta a táncolást.

- Mi a baj??- néztem a szemébe.

- Semmi. Sarah Gardinner!- rengeteg ember gyűlt körém és bekerítettek. Különös rossz érzés fogott el.

- Engedjenek el! – és futni kezdtem az erdő felé. Nem tudtam sokáig jóval erősebbek nálam és gyorsabbak.

-  Innen nem menekülsz kislány! – vigyorgott el egy nő, de inkább tőlem 1-2 évvel fiatalabb lánynak mondanám.

-   Hagyjátok békén! Jane  nektek semmit sem ártott!- ugrott mellém Alex- Itt vagyok már nem kell félned!

-   Már késő!- a gyomrom pont nagyságúra zsugorodott, de nem akartam kimutatni mennyire félek.

2 évvel később:

Az egyetemről kifelé tartottam, mikor az autóm mellett egy rég nem látott ismerős várt rám. A szívem vadul kalapált a mellkasomban. Lassan 2 éve, hogy utoljára láttam, azóta csak telefonon beszélünk néha, de többnyire e-mail-en tartjuk a kapcsolatot. Az esküvő elégé balul sült el és akkor kicsit összevesztünk. Az összevesztünk nem fedi azt a kiabálást és kiborulást ami akkor volt kettőnk között. Be sokaltam a sok vámpírtól és attól, hogy majdnem megöltek, de most már túl vagyok rajta. Még mindig szeretem Alexe-t nem az Ő hibája volt ami köztünk történt, sokkal inkább az enyém. Felkaptam a vizet a sok furcsa dolog miatt amit egyszerre kellett átélnem.  Miért van itt?? Mit akar??

-          Szia!- mosolygott rám.

-          Annyira hiányoztál!- öleltem meg. Ugyan olyan hideg és merev mint ahogy az emlékeimben  élt.

-          Ezek szerint nem haragszol.

-          Nem már nem- csordult le egy könnycsepp az arcomon, de Alex hűvös ajkai lecsókolták onnan.

-          Szeretlek Hercegnőm!

-          Én is szeretlek!

-    Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása. 

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket? 

   Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!- szavalat a verset, amit annyira szeretek. 

 Cullen család:

 Nessi: 

Nessi  ruhája:

Sziasztok!

Meghoztam az utolsó fejezetet. Rengeteget adott nekem ez a blog és remélem nem  csak én vagyok ezzel így. A történet véget ért és nem lesz folytatás. Tervezek egy másik történetet, de egy teljesen más témában. Szeretném megköszönni mindenkinek aki olvasott, vagy csak néha néha bele nézett a történetbe. Köszi Netti( most olvasod és azt mondod Mit?! hát azt hogy mellettem voltál!) a legjobb barátnőnek akivel valaha megismertem, és köszi az őrült jó tanácsaidat.Kiemelném A.J.-t aki az elején biztatott és megmondta a véleményét. LEGYETEK JÓK!!

Puszi Mindenkinek : Dóri

Ruha

Egyedi Ruha:

25. fejezet

Cullen család

Beérve a lakásba két vöröses hajú nő fogadott minket. Alex mellett álltam és szorongattam a kezét.

-          Szia! Nessi vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek- nyújtott kezet.

-          Helló! Köszönöm a meghívást!

-          Ó hagyjuk a formalitásokat, egy család vagyunk!- jött be még egy nő és egy férfi a nappalinak a normális értemben nem nevezhető helységbe. 

-          Szia! Ez itt a mi családunk, mi vagyunk a híres Cullenék- vigyorgott egy medve méretű fekete hajú férfi a lépcső tetejéről.

-          Emett legyél már normális!- vágta fejbe (iszonyú nagyot csattant, de csak röhögött az egészen) egy gyönyörű szőke kb. velem egyidős lány.

-          Nagyon sajnállak, hogy most velünk vagy kénytelen együtt lenni és pont a mi családunkat választottad- mosolygott rám melegen egy újabb férfi. Próbáltam vissza mosolyogni, de fogalmam sincsen kik Ők, de nagyon úgy fest, hogy ők ismernek, vagy azt hiszik ismernek.

-           De udvariatlanok vagyunk- folytatta- Edward  vagyok, Ő itt Bella a feleségem- mutatott a Nessi mellett álló nőre- Rosalie a nővérem és Emett a férje, Esme az „anyukám” és szerintem itt nagyon sok mindenkié, Nessi a lányom, Nahuel a vőlegény, de már nem sokáig- vigyorgott- és itt van mindenki „ apukája” Carlisle- nagyon vicces látvány nyújthattam, mert mindenki vigyorgott vagy Ők ilyenek?!

-          Azt hiszem a második- motyogta Edward.

-          Tessék??

-          Hallom a gondolataid- vonta meg a vállát.

-          Anyám egyre furább ez a hely- vigyorogtam.

-          Gyere mutatnom kell valamit. Csak neked csináltam- húzott a lépcső felé Alice.

-          Oké.

-          Akkor engedd el Alex kezét kérlek!- nézett a szemembe, Emett azt hiszem így hívták,  nagyon röhögött.

-          Menj csak!- tolt a lány után Kedvesem.

Felértünk a másodikra és benyitott egy hatalmas szobába.

-          Ülj le!- mutatott az ágyra. Nem válaszoltam, inkább eleget tettem a kérésnek- Ezt neked terveztem- hozott elő egy ruha zacskót.

-          Nekem van ruhám, de azért köszönöm.

-          Drágám, mindenki ruháját én csináltam. Csak próbált fel!

-          Oké!- adtam be a derekam.  Bementem a fürdőszobába és felvettem a lila pánt nélküli gyönyörű ruhát. Nagyon extra vagáns és szerintem túl nagy a dekoltázsa és kicsit túl rövöd, de ennek ellenére  pont jó volt.

-          Itt a cipő hozzá- jött be Alice.

-          Miért csináltad? Nem is ismersz.

-          De láttam már rajtad. Tudod én mindent látok- mutogatott a fejére. Ezen elnevettem magam- Alex nagyon aranyos és kedves. A családunk nagyon sokat köszönhet neki és ha Ő téged választott nekünk kötelességünk ezt elfogadni és téged befogadni. Nekem különben is színpatikus vagy.

Nem tudtam mit mondani, csak lesütött szemmel álltam és pirultam.

-          Bejöhetünk??- jelent meg az ajtóban a család többi nő nemű tagja.

-          Persze.

-          Gyönyörű vagy!- jött beljebb Nessi. Nagyon kedves lány, remélem boldog lesz a választottjával.

-          Csináltam ennivalót, ha esetleg megéheztél volna- simogatta meg a fejem Esme.

-          Köszönöm. Ti mind annyira kedvesek és figyelmesek vagytok velem, nem tudom, hogy köszönjem meg.

-          Jaj, tudod nagyon emlékeztetsz az emberi énemre, én is ilyen voltam- nevetett Bella.

-          És az jó??

-          Igen- nevetett mindenki.

Levettem a ruhát és lementünk a nappaliba. nagy meglepetésemre a fiúk eltűntek.

-          Legénybúcsú!- nevetett fel Alice.

-          Gondolhattam volna, de azért Alex elbúcsúzhatott volna- sóhajtottam fel. Leültünk dvd-zni . A film után minden bátorságomat összeszedve kérdeztem:

-          Várod a holnapi napot??

-          IGEN!- szinte kiáltotta a boldogságtól a menyasszony. 

24. fejezet

Utazás, érkezés, bemutatkozás…

Megfordultam Alex ölelésében és kérdőn néztem a szemébe. Hogy én?? Esküvőre?? De hát nem is ismer.

-          Kik Ők??

-          Nessi  Bella és Edward lánya, aki mellesleg félig vámpír félig ember. Nahuel pedig a megmentője, de Ő is csak félig olyan, mint én.  Egymásba szerettek és most nagyon úgy néz ki, hogy esküvőjük lesz- a szeme mosolygott, de az arca komoly volt.

-          Engem nem is ismernek, miért kaptam meghívót??

-          Gondolom Alice küldte. Ő a jövőbe lát és gondolom látta, hogy beléd szeretek és szeretnék, ha együtt mennénk hozzájuk.

-          Ez olyan…- ne tudtam, hogy kéne befejeznem a mondatot, hiszen rajta kívül senkit sem ismerek ott.

-          Félelmetes, rémisztő, aggasztó, de mégis olyan érzésed van mintha elkellene menned?

-          Nem teljesen, de valami ilyesmi. Kimaradt pár dolog.

-          Például??

-           A vicces és mit vigyek magammal Amerikába, és egyáltalán melyik ruhámat vigyem érzések- csókoltam meg.

-          Ez azt jelenti, hogy eljössz??

-          Ott leszek!- adtam puszit az arcára, amin egy hatalmas mosoly foglalt helyet.

A napok gyorsan teltek és végre eljött a nap mikor utazunk. Anya nem éppen jól fogadta a hírt, hogy elutazom, de miután sokat könyörögtem és azt mondtam, hogy így megismerhetem Alex családját (ami nem is olyan nagy hazugság, sőt inkább egy finomabb megfogalmazás) belement. Nagyon várta, de egyben rettegtem ettől a naptól. A lányokkal vettünk egy alkalmi ruhát erre az alkalomra külön. Gyönyörű kék ruhát. Óvatosan és féltve tettem bele a bőröndömbe.  A repülő út alvással telt a részemről, mivel kettőnk közül csak én tudom ezt a nemes műveletet végrehajtani. Akkor ébredtem, mikor leszálláshoz készülődtünk.  

-          Kapcsold be az öved! –suttogta egy édes hang a fülembe egy édes hang. Nem válaszoltam, de komás és lapos pillantások közben ügyetlenül, de végül bekapcsoltam.  Az eső esett mikor kiléptünk a reptér kapuján. Ott vártak már ránk.

-          Végre itt vagytok!- csiripelte egy fekete rövid hajú lány. Mellette egy kuszán égnek meredező mézszínű hajú fiú lépkedett felénk.

-          Alice! Jasper! Annyira hiányoztatok!- ölelte át a régen látott barátait Alex.

-          Szia Sarah!- puszilt meg Alice, bevallom ezzel nagyon, de nagyon meglepett.

-          Helló!- próbáltam mosolyogni. Igyekeztem Szerelmem háta mögé bújni, de nem nagyon jött össze.

-          Nem kell így megszeppeni, Kislány! Nem fogunk bántani- mosolygott rám a Szöszi.

-          Induljunk, mert elkésünk!- csacsogat megint a csajszi.

-          Veled soha nem lehet elkésni sehonnan!- szólt közbe Alex, mikor már indultunk.

-          Láttam milyen ruhát vettél!- fordult felém Alice. Ez soha nem tudja abbahagyni a beszédet?! Nagyon vicces. Várjunk!

-          Hol? Mikor? Hogyan? Még Alex sem látta.

-          Egyszerű. A jövőbe látok. Láttam mikor elhatároztad, hogy megveszed- jelentette ki olyan egyszerűséggel mintha csak azt ismertetné hány óra van. Az állam a padlón koppant. Mi??- Jól hallottad.

-          Kicsim! Azt hiszem jobb ha most felkészítelek, hogy ne érjen több ilyen meglepetés. Jasper irányítani tudja az érzéseid…- elsorolta kiről mit kell tudnom és ki hogy néz ki. Mire véget ért a történetekkel meg is érkeztünk Forks-ba. A táj zöld, mindenhol zöld. Most vettem csak észre, hogy milyen autóban ülünk. Egy gyönyörű új fekete Passa-t hátsó ülésén foglaltam helyet. A szívem a torkomban dobogott, mikor lassítottunk majd megálltunk a hatalmas fehér ház előtt. A táj gyönyörű, de valahonnan nagy ismerős. Mi vár itt rám?? 

Sziasztok!

Pár kép: 

Ruha:

Autó:

23.fejezet

Amikor felgyorsulnak az események…

-          Mit tettél vele??- üvöltötte  egy dallamos hang a fejem mellől.  A hely, ahol eddig voltam semmivé foszlott, és csak egy elgyötört fejfájást hagyott maga után.

-          Nyugi már, nincsen semmi baja. Játszadoztam vele kicsit, vagyis inkább a képzeletével- hallottam Eva mosolytól ittas hangját. Hűvös ajakak érintését éreztem az arcomon.  

-          Hagyd békén!! – morogta Alex.

-          Te velem ne beszélj így!!- kezdett ideges lenni Eva- Láttam még a nyakláncot is neki adtad…

-          Semmi közöd hozzá kinek, mit, mikor és miért adok az én cuccaim közül.

-          Hagyjátok abba!!- akartam mondani, de csak erőtlen rekedt motyogásra futotta.

-          Mit mondtál Kicsim??- emelt fel a földről a megmentőm. 

-          Fejezzétek be!- nyitottam ki a szemem.

-          Miért a Kisaszonyak nem tetszik valami??- vonta fel a szemöldökét az előttem álló gyönyörű, szőke vámpírnő.

-          Ha nem tűnt volna fel egy parkolóban vagyunk!- néztem rá szúrósan.

-          Ez ésszerű érv- jelent meg egy halvány mosoly Alex száján és adott egy puszit a homlokomra.

-          Na, jó én megyek!- lépett le a váratlan látogatom.

-          Oké!

Alex haza vitt. Nem beszéltünk a történtekről, de rengetegszer kért bocsánatot, pedig Ő nem is csinált semmit, próbáltam nyugtatni, hogy semmi baj és jól vagyok, de a kérdésekből ítélve nem voltam elégé meggyőző. Fel is kísért a szobámba. Úgy terveztük, hogy megnézünk egy filmet vagy inkább zenét hallgatunk és beszélgetünk, de egy váratlan személy húzta keresztül a számításainkat.

-          Gio!- elengedtem a Szerelmem kezét az emeleti folyosón és futva indultam el és ugrottam kedvenc olasz ismerősöm nyakába.

-          Sarah! Annyira hiányoztál! – ölelt meg. Annyira szeretem. Már kicsi korom óta ismerem, mert Ő volt a nagymamám szomszédja és nyaranta anya éttermében van gyakorlaton ugyanis szakácsnak készül, és milyen lenne, ha nem eredeti olasz szakács lenne az étterembe?!

-          Te is!!- felkapott és lekezdett fogatni, bár ne tette volna. Rettenetesen szédültem- Tegyél le! –suttogtam.

-          Jól vagy?! Annyira elsápadtál- aggódott, erre már Alex is közelebb jött, ugyan is eddig a lépcső tetejéről figyelte a jelentett.

-          Persze, jól vagyok, de ha egy izom kolosszus megforgat még jó, hogy megszédülök- próbáltam mosolyogni.

-          Gyere ide!- ölelte most Alex és adott puszit a homlokomra.

-          Jaj, de illetlen vagyok. Alex Ő itt Gio az én kedvenc olaszom, Gio Ő itt Alex a párom- mutogattam.  Kezet fogtak egymással- Te jó ég!!

-          Mi a baj Kicsim??

-          Semmi csak két izmos pasi tornyosul fölém és eléggé kisebbségi érzésem van- tettetem a durcit.

-          Nők!- forgatta a szemeit Gio- Soha nem fogom megérteni Őket.

Kedvenc olaszom nem sokáig maradt köreinkben, inkább ment aludni. Még lesz rá két hónapunk, hogy mindent megbeszéljünk. A szobámba érve egy boríték volt az ágyamon. Reggel én mindent elpakoltam, emlékszem. Közelebb érve rájöttem, hogy nem is egy, hanem kettő.

-          Nyisd ki!- bíztatott Alex, miután elolvastam a feladót a szívverésem kihagyott egy ütemet.

-          Mi van akkor, ha nem jó hír??- fordultam szembe vele.

-          Akkor itt maradsz, és örökre együtt leszünk!- nézett a szemembe.

-          Ígéred??- bújtam hozzá.

-          Igen- simogatta a hajamat-, de soha nem fogod megtudni mi áll benne, ha nem nyitod ki.ű

Nagy levegőt vettem és megpróbáltam a kezem remegését csillapítani, de nagy szenvedés után kivettem a papírt a rejtekéből. Széthajtogattam és olvasni kezdtem:

„ Tisztelt Ms. Gardinner!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert az Oxfordi Egyetem angol irodalom szakára.” Nem olvastam tovább, már tudtam, a lényeget. Örültem, mert teljesült az egyik álmom és felvettek, de ez azt is jelenti, hogy el kell költöznöm.

-          Sikerült! – kapott fel Alex.

-          Igen sikerült!- csókoltam meg. Örültünk egy kicsit, aztán a másik boríték következett. Se feladó, se valami jel, hogy mi lehet benne.

-          Szerinted mi ez??- néztem kérdőn a vámpíromra.

-          Nem tudom, de nyisd ki!

-         Jól van, na!- vigyorogtam.  Kemény, finom papírt rejtett a fehér semleges borítás. Halvány rózsaszínre ezüst domború nyomással ennyi ált: Meghívó.  Kinyitottam és gyors olvasás után rájöttem, hogy hivatalos vagyok Nessi Cullen és Nahuel esküvőjére.  

Sziasztok! 

van egy bejelenteni valóm. Kb. még 4-5 fejezet és vége a történetnek. Nekem nagyon sokat adott és remélem valamennyit nektek is . 

Puszi Dóri

22. fejezet

Meglepetés vendég

Később a szobám padlóján ücsörögtünk és néztük a felhőtlen csillagos eget. Törökülésben ültem Alex mögöttem ült terpeszben. Csöndben voltunk, de nem volt kínos.

-          Ezt akkor szerettem volna neked adni, mikor nálunk voltunk, csak a drága nővérem megzavarta az akciómat.

-          Remélem nem valami csili-vili cuccos- mosolyogtam.

-           Az ízlésemben azért megbízhatnál- hallottam a hangján, hogy mosolyog- Ne mozogj! – figyelmeztetet. Hűvös ujjai érintését éreztem egy pillanatig a nyakamon aztán valami hideg ölelte a nyakamat. Elkezdtem tapogatni és találtam egy szív medálos nyakláncot. Megfordultam az ölelésben és megcsókoltam.

Az nap éjszaka nagyon rosszul aludtam. Úgy éreztem mintha tengeren lennék és fáztam is, de ezt az idegesség rovására tudtam be. A vasárnap unalmasan telt. Beszéltem a lányokkal meg persze Alex-szel.

Ma megyek be a suliba az érettségi jegyeim miatt és a felvételik miatt. Végre eljött az idő, hogy indulnom kelljen. A lányokkal az M&M előtt találkoztunk. Beültünk reggelizni és csak úgy mentünk tovább. Rosszabb eredményekre számítottam ezért kellemesen csalódtam magamban. Angol: 4-es (Ebből az Irodalom lehetett volna jobb is, de így alakult)  matek: 3-as  francia:4-es  töri:5-ös ( mellesleg ezt nem tudom, hogy hoztam össze:P) A suliból kifelé tartva nagy meglepetés várt az autómnál.  Egy barna hajú lány támaszkodott neki hanyagul és mosolyogva várt engem. Eva, csak az a kérdés mit akar.

-          Szia! – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem nagyon sikerült így feladtam. Nagyon kíváncsi voltam és egyben nagyon aggódtam azért mert nem tudtam mit akar.

-          Sziasztok!

-          Halló!- néztek rám kérdően a lányok.

-          Eva Ők itt a barátnőim Lisa és Amy. Csajok Ő itt Alex nővére Eva.

-          Beszélhetnék veled?- fordult felém Eva. Kicsit meglepett, de végül is mit vártam.

-          Persze. Haza juttok??- néztem Lisára és Amy-re.

-          Miattunk ne aggódj nagy lányok vagyunk.

-          Akkor jó! Sziasztok!

-          Helló!- azzal elsétáltak. Egy darabig néztem a távolodó alakjukat aztán visszafordultam a nem várt vendégemhez- Honnan tudtad, hogy itt leszek??- szegeztem neki a kérdést.

-          Követtelek- vallotta be és ördögi vigyor kúszott az arcára.” Ez nem sántikál jóban az is biztos.” Próbáltam nyugodt hangot megütni a következő megszólalásomnál.

-          Miért??- de a választ már nem hallottam. A világ elsötétült.

Egy idegen helyen nyitogattam a szememet.  Hideg volt, minden tagom fázott. Vizes volt a ruhám, a fejem sajgott, valahova nagyon beverhettem. Sötét volt. A szám kiszáradt. Vattát tudtam volna köpni.  A kezem véres volt. „De mitől?!” Meg fogtam a fejem és éreztem valami nincs rendben. Vérzett a fejem. A gondolataim kavarogtak.” Hogy kerültem ide? Hol van Eva? Miért vagyok itt?? Ki hozott ide? Mibe vertem be a fejem? ”   Egyre kétségbeesettebb lettem. Könnyek szöktek a szemembe. Felültem.  A szememet erőltetve próbáltam kitalálni hol lehetek. Sikerült kivennem, hogy egy padlón ülök és van még itt mellettem valami. Az ablakot is sötét borította. Nem messze tőlem volt egy ajtó. Feltápászkodtam a földről és oda botorkáltam. Többször is meginogtam, de végül nagy szenvedés árán elértem a kitűzött célomat, az ajtót. Nagy levegőt vettem, és lenyomtam a kilincset.  Elsőre nem nyílt. Sokadik próbálkozásra megadta magát a zár és kinyílt. Nagyokat kellett pislognom ahhoz, hogy meglássam azt a személyt, aki az ajtó mögött rejtőzött. 

A medál( ilyennek képzelem:P): 

Sziasztok! remélem tetszett a fejezet! 

Puszi mindenkinek: Dóri