B.U.É.K.!!!

Boldog új évet mindenkinek!!!!! :P
Remélem 2010-ben is sokat látogattok erre és sok hozzászólást írtok :P

Sok puszi mindenkinek:P
(K)(L)

6. fejezet

Váratlan látogató…

Gyors öltözés után rohantam le az emeletről, mert tudtam, ha nem tartom az 5 percet nekem végem. Már az asztalnál ült mindenki. Apa a mai újságot olvasta, anya meg Becka-val egyeztette a jövő heti menüt, észre se vették mikor beléptem.

-          Jó reggelt!- köszöntem, hogy észrevegyenek.

-          Reggelt, hisz mindjárt dél…- motyogta anyám. Neki miért nem jó soha semmi?!

-          Jó reggelt kicsim!- mondta apa. Még le sem ültem mikor folytatta. – Ma el kell utaznom 2 hétre New York-ba egy konferenciára, nagyon fontos a cég anyagi szempontjából. –lassan beszélt és lehajtott fejjel.

-          Akkor nem leszel itt mikor leérettségizem, és a party-n???- kérdeztem és könnyek szöktek a szemembe.

-          Nem! –motyogta. Felálltam és elindultam kifelé, de végül visszafordultam és oda szóltam neki.

-          Megígérted…- és azzal kimentem a konyhából.

-          Hova mész???- üvöltött utánam anyám.

-          A szobámba!- válaszoltam, de akkor jobb ötletem támadt. Kirohantam a bejárati ajtón, vagy is rohantam volna, ha nem ütköztem volna bele valakibe.

-          Szia! –mondta, meglepetten.

-          Helló! Apa a konyhában van. – motyogtam és indultam volna tovább, ha nem ragadja meg a karom és ránt vissza.

-          Ki mondta, hogy hozzá jöttem??- vigyorgott., Alex.

-          Akkor??- vágtam hülye fejet.” Akkor minek jött volna ide?”  kérdeztem magamtól.

-          Igazság szerint azért jöttem, mert meg akartam nézni, hogy milyen állapotban vagy.

-          Kösz jól, de nem kellet volna fáradnod miattam. - annyira aranyos tőle, hogy eljött megnézni, hogy vagyok. – Tényleg csak ezért jöttél??- értetlenkedtem.

-          Meg lenne itt valami még…- sütötte le a tekintetét.

-          Ki vele! –unszoltam.

-          Az a helyzet, hogy tudom most sokat kell tanulnod és… arra gondoltam el kellene egy tanuló társ aki már mindent meg tanult vagy 5-ször.- vigyorgott,” hogy jutott eszébe? „ Az most nem lényeg, komolyan ez a vámpír pasi azért jött ide, hogy nekem segítsen tanulni. Áh!

-          Az jól jönne, de nem a legjobb időpontot választottad épp összevesztem a szüleimmel…- motyogtam.

-          Ez nem túl jó.

-          Nem.

-          Akkor reggeliztél már??- kérdezte.

-          Még nem, és ami azt illeti éhes is vagyok. – kordult meg a hasam.

-          Akkor gyere velem!- tökre megbíztam benne. Nem volt olyan érzésem, mintha 2 perc múlva fel akarna falni, vagy kiszívni a vérem. Inkábba az a Biztonságban vagyok, senki nem bánthat. De azért ott volt bennem az is, hogy holnap engem tuti megvágnak irodalomból. Beültünk a kocsijába és áthajtott Londonon, ami meglehetősen meglepett, a kocsiban nem sokat beszélgetünk. Végül egy kis étteremnél ált meg.

-          Ez az egyik kedvenc helyem, régen, amikor még emberi kaját ettem voltam itt. - mondta, de én nem igazán figyeltem rá.

-          Hahó, kislány itt vagy?!- nézett rám értetlenül.

-          Bocs kicsit elkalandoztam.

-          És hol jártál??- Vonta fel szép ívű szemöldökét.

-          Az irodalom rejtett zegzugaiban.- mondtam kicsit szégyenlősen.

-          Ajajj, akkor látom, tényleg kell egy tanulótárs.

-          Nem lenne rossz, de csak ha nem gond.

-          Nekem nem! Mi lenne, ha reggeliznél és elmennénk, egy helyre ahol az irodalom tobzódik. – vigyorgott.

-          Oké!- gyorsan ettem pár pirítóst meg tojást és visszaültünk a kocsiba. Elindultunk vissza Londonba. Reggeli közben szinte csak a szemünkkel kommunikáltunk, én az evés miatt nem tudtam beszélni, Ő meg gondolom nem akart megzavarni. 

Kedves Olvasó! 

Kérlek írd le a véleményedet akár 2 mondatban is, akár tetszett a fejezet akár nem. 
Köszönöm Dóri! :P

Nagyon boldog Karácsnyt MINDENKINEK!!!

Úgy gondolta, hogy felteszek egy olyan történetet, amit egy pályázatra írtam Karácsony alkalmából. Remélem tetszik nektek:P

Hogyan változott meg az életem George bátyám miatt…

A Cullen család nappalijában üldögélt Bella és Emmett. A többiek vagy vadásztak vagy a látszat érdekében dolgoztak. A fiú most a szokásával ellentétben nem bosszantotta a kanapén mellette ülő lányt. Tv-ben most nem ment semmi érdekes a kíváncsiságát már tovább nem tudta türtőztetni Bella, ezért rá kérdezett a gondolataiban már annyit forgatott dologra.

- Emmett!

- Igen, kicsi Bella?! –fordult felé az a nagy maci, akit a bátyja ként szeretett.

- Kérdezhetek valamit???

- Már kérdeztél! De haljam!- Vigyorgott.

- Az a helyzet, hogy nem is tudom, hogy fogalmazzak…- pirult el a lány.

- Egyszerűen!- vigyorgott.

- Már minden tesód elmesélte a történetét csak te nem, kérlek, mond el!- hajtotta le a fejét idegességében. Emmet arcára fagyott a mosoly, a döbbenettől, egy darabig nem tudott megszólalni. A végén csak ennyit mondott.

- Nem hinném, hogy ez túl jó ötlet! Kérdezd meg Edward-ot!

- De én tőled akarom hallani!- erősködött.

- Hát jó legyen. - Bella felemelte a fejét és a fiúra bámult. – Előre figyelmeztetlek, hogy nem egy romantikus sztori és nem túl izgalmas.

- Akkor is hallani akarom!- ismételte magát Bella.

- 1935-ben történt –kezdett bele. – Vadászni voltunk az apámmal és a bátyáimmal a Tennesee-i hegységben. George a legnagyobb bátyám eltűnt látótávolságból ezért utána indultam. Az erdőt sűrűn benőtte az, aj növényzet és a fák szorosan álltak egymás mellet, ezért nagyon könnyen sikerült eltévednem. –Itt már a padlót bámulta semmibe meredő tekintettel. - A kiabálásomat hosszú ideig nem hallotta senki. Mikor végre azt hittem valaki meghallott és végre kikeveredhetek az erdőből akkor egy hatalmas grizly medvét pillantottam meg a hátam mögött. Akkor szembesültem először vele, hogy innen soha többé nem kerülhetek haza élve. A macika nem sokáig késlekedett morogott majd rám támadt. – Itt már Bellát kirázta a hideg.” Te jó ég!”- motyogta.– Éreztem, hogy ahol hozzám ért rögtön folyni kezdett a vérem. Nem sokig tartott, amíg elveszítettem az eszméletemet és vártam a halát. Mikor már nem voltam messze attól, hogy meghaljak láttam egy szőke hajú, hófehér bőrű, gyönyörű angyalt közeledni. Onnantól kezdve a következő emlékem az, hogy valami lángolt az ereimben és égetett. Azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem is lehet. A pokol tüzében fogok pirosra sülni azokért a bűnökért, amit elkövettem. De egyszer csak csillapodni kezdett a lángolás. Mikor magamhoz tértem az angyalt láttam az ágyam szélén ülni. „ Hol vagyok?!” dadogtam. Rose kedvesen válaszolt minden kérdésemre. Órákon keresztül csak kérdezem pedig akkor még nem volt nagy szám. Mikor már kifogytam a kérdésekből oda fordultam Carlisle-hoz és ezt mondtam neki:” Maga megmentette az éltemet. Ti ketten vagytok az én őrangyalaim, és hogyha vámpírok vagytok, akkor szerintem semmi rossz nem lehet benne!” Utána vadászni indultunk és megbosszultam azt a vérszomjas fenevadat, ami miatt az éltem egyik szakasza lezárult. Az elején nagyon hiányoztak a bátyáim, de aztán egyre jobban beleszerettem Rose-ba ezért az űrt amit éreztem azt egyre jobban betöltötte a szerelem. Őt akkor még mindig az a tény zavarta, ami most is, hogy nem lehet gyereke. Azóta többször vettem el feleségül. –Vigyorgott. – Az elején küzdöttem a bennem élő szörnyeteggel. Nehezen fogadtam el a Vega kaját, de sikerült.

Én figyelmeztettelek, hogy nem romantikus sztori! Ne vágjál, már ilyen fapofát vagy legalábbis pirulj el!- Parancsolt a tehetetlen lányra, aki persze rögtön elpirult. Emmet vihogásban tört ki.

- Edward-dal hogy jöttetek ki?? Esme mikor fogadott örökbe?? Mikor vetted először feleségül Rose-t??

- Először csak egy kérdés! Hát Edward-dal mindig is jól kijöttem. –Mosolygott mintha valami olyan jutott volna eszébe, ami nem igazán ide való. - Esme nem sokkal azelőtt fogadott örökbe, hogy ide költöztünk. Rose-t 1938-ban 3 évvel az átváltozásom után vettem el, azután meg amikor új helyre költöztünk vagy valami nagyobb dolog történt. –Itt megint sejtelmesen elvigyorodott.

- Sziasztok!- lépett a szobába Edward.

- Szia!- mosolygott Bella.

- Remélem jól szórakoztál!- nézett Emmett-re.

- Egy nagyon érdekes történetet hallottam ma délután. –Mosolygott Emmett-re.

- Ennek örülök!- Ölelte át Bellát az Ő oroszlánja.

5. fejezet

MI??!!!

Gyors megegyezés után az Ő kocsijával mentünk.  A kedvenc plázánkhoz vezetett az első utunk. Én nem kérdeztem mi volt ilyen halaszthatatlan, és Ő sem firtatta a dolgot amíg le nem ültünk a kedvenc kávézónkba. Megrendeltük a narancslét, és amikor kihozták egy kis ideig nézegette aztán hozzákezdett a mondandójához.

-          Összeköltözöm Luck-kal …- vágott egy savanyú vigyort.

-          De hát ez nagyszerű! – próbáltam lelkesedni az ötletért, de láttam rajta, hogy valami ettől sokkal nagyobb nyomja a lelkét…

-          Az- motyogta.

-          De hát akkor mi a baj??? Nem értem. Szereted, legalábbis tegnap még így volt. Ő is szeret, mert le nem tudja tagadni.

-          A baj csak annyi, hogy terhes vagyok…- iszonyatosan megdöbbentem.  Láttam, ahogy a szemében megcsillan egy könnycsepp. Amy csak pár hónappal idősebb mint én, nincs arra felkészülve, hogy gyereke legyen. Az életstílusához meg egyáltalán nem illik egy gyerek, most készültünk főiskolára, de ebből nem lesz semmi.

-          Miiiiii?? Komolyan?? De hát mért nem szóltál előbb? Akkor most mi lesz?

-          Nem tudom. Őszintén nem tudom. Anyám nem is tudja, csak azt, hogy összeköltözünk. Azt hiszi, hogy most is az érettségire készülünk nálatok. Egy darabig még el tudom játszani, hogy minden rendbe van, de már nem sokára látszani fog.

-          Annyira nem is tudom, mit mondjak…- és tényleg nem tudtam mit mondani. Nem voltam felkészülve, hogy a legjobb barátnőm egyszer bejelenti, hogy terhes. Odamentem és megöleltem.

-          Nem is kell semmit mondj, ezt én rontottam el. – Azt hittem folytatja, de csak ennyit mondott.

-          Nem feltétlenül rontottad el.  Neked lesz egy gyereked egy olyan embertől, akit szeretsz és Ő is szeret . Nekem Ben-nel ez soha nem jön már össze. – éreztem, hogy a könnyel ellepik a szemem, de nem akartam sírni.

-          Mi történt?? – nem akartam ezzel terhelni, inkább csak a tényeket mondtam el.

-          Szakítottam vele…

-          Drágám, miért nem mondtad?? Akkor nem csacsogok ennyit. – még Ő kér bocsánatot?!

-          Szerinted ez mi ahhoz képes, hogy te terhes vagy?? Szerintem neked nagyobb szükséged van egy lelki támaszra, mint nekem. –persze nem állt szándékomba elmesélni neki a tegnap estét.

-          Hogy történt?? – láttam rajta, hogy érdekli, de nekem nem volt kedvem sokáig ragozni a dolgot, mert tudtam csak itatnám az egereket.

-          Megcsalt, letagadta, szerinte nem tartozik magyarázattal, és én meg szakítottam vele…- mondtam, majd megittam a narancslevemet.

-          Ez gáz…

-          Az! Mit szólnál valami kellemesebbhez?- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, több kevesebb sikerrel.

-          Pontosan mire gondolsz??- láttam rajta, hogy most akár mibe benne lenne csak kicsit kikapcsolja az agyát.

-          Mondjuk egy mozi és utána, egy jó pizza anyukámnál, aztán ha van kedved vehetnénk valami ruhát…

-          Az eleje jól hangzik, de ruhák már nem , mert nem sokára úgy se tudom hordani .- mosolygott, és éreztem ez valahogy szívből jött. Most azt merném mondani, hogy jó anya lesz, de nem akarom el sietni a dolgot. Arra leszek majd kíváncsi, hogy Luck milyen apa lesz. A gondolkodásomból Amy szólongatása zökkentett ki.

-          Melyik film legyen?- mutogatott.

-          Hát legyen a Nászajánlat. – böktem az elsőre, ami ott volt.

-          Hát oké! De addig van még 50 percünk, mi lenne, ha a Holdhercegnőt néznék.

-          Felőlem rendben!- mosolyogtam. Gyorsan vettünk kukoricát és üdítőt aztán irány a mozi terem, és még így is majdnem lekéstük. Nem igazán a filmre figyeltem mint arra, hogy mi zajlott el az előző 2 órában. Attól kezdve, hogy meg jött az sms. A pizza ki is maradt.  A film vége után gyorsan haza mentem tanulni, de szinte meg se jegyeztem, amit olvasok, a szemem siklott a papíron. Az agyam máshol járt. Aztán eszembe jutott Alex és az Ő tegnapi akciója. Aztán persze inkább  rájöttem milyen jó pasi csak úgy mellesleg és kedves, aranyos, bájos, megértő, és… folytathatnám a felsorolást. Bele aludtam a nagy álmodozásba és csak másnap reggel ébredtem arra, hogy anyám dörömböl az ajtón.

-          Kisasszony ideje felkeni, 9 óra!- néha annak is meg van az előnye, hogy anyám nagyon korán kel, de most nem. Úgy éreztem magam mint egy mosott rongy. Végignézve magamon arra is rájöttem, hogy a tegnapi ruhámba aludtam.

-          Fent vagyok!- motyogtam.

-          Akkor gyere reggelizni!- mondta már kicsit halkabban.

-          Adj 10 percet és ott leszek!

-          Oké! Siess!- ez a reggel is jól kezdődik, remélem a nap többi része jobban telik majd…

Kérlek írjatok komikat akkor is ha tetszett és akkor is ha nem! Köszi :P

4. fejezet

A különös dolgok napja…

Gyors zuhanyzás után, letettem a fejemet a párnára, és hosszú ideig csak forgolódtam az ágyban. Egyszer csak furcsa képek jelentek meg a szemem előtt. Egy nagyon furcsa helyen találtam magam. Ezen a helyen még biztos nem jártam. Nagy fák és egy nagyon modern ház, aminek van egy nagy üveg ablaka, amin belül van egy zongora, egy gyönyörű zongora.  Sok- sok fehérbőrű ember ült. Körülöttem mindenki arcán izgalom látszott és mindenkin alkalmi ruha volt. Minden szempár egy fehér ruhás gyönyörű lányra szegeződött és a mellette álló öltönyös férfira, akik egy díszített pódiumon álltak és csókolóztak. Gyorsan végig néztem magamon, hogy ide illő e a ruhám és nagy meglepetésemre igen. Egy lila pántnélküli koktél ruha és egy lila szatén szandál volt rajtam. Aztán valaki kimondta a nevemet.”Sarah Gardinner…” úgy hangzott, mint valami horror film. Először nem értettem miért, de aztán mindenki felém fordult és engem bámult. Az idegenek szemei vörössé változtak és éreztem, hogy ez nem jó. Ekkor jöttem rá, hogy akiket eddig embernek hittem azok valójában vámpírok. Hírtelen ötlettől vezérelve futni kezdtem az erdő felé, de a magas sarkú cipő miatt nem ment a legjobban és a szoknya is elég szűk volt.” Ne aggódj, én majd vigyázok rád!” suttogta egy édes hang a fülembe, és éreztem valaki elszalad mellettem.  A cipőmet lerúgtam és egy gyors mozdulattal letéptem az alsószoknyámat” Ezt a ruhát rád terveztem…” hallottam egy csiripelő női hangot és futottam, ahogy a lábam bírta. Tudtam, hogy valaki üldöz és jön utánam, de azt is, hogy valaki jön és meg fog védeni. A semmiből hírtelen egy fa „ugrott” elém és én neki futottam, és olyan érzésem volt mintha zuhannék bele a semmibe, aztán nagy puffanással szilárd talajt érek. Aztán felébredtem, és rájöttem, hogy az egész egy nagy álom volt.

-          Mi a jó büdös…- motyogtam miközben felültem az ágyon. A fejem nagyon fájt, így úgy döntöttem iszok egy kis vizet, veszek be egy gyógyszert és visszafekszek. Ez addig a részig meg is valósult, amíg iszok egy kis vizet, aztán leültem az ablakpárkányomra és bámultam ki az esőbe.  Az álmomnak különösebb jelentőséget nem tulajdonítottam, máskor is voltak már hülye álmaim.  Nem tudom meddig nézhettem az esőt, de arra ébredtem, hogy a felkelő nap sugarai simogatják az arcomat. Mivel a nyakamon az érettségi ezért inkább elővetem a tankönyveimet és a matekra koncentráltam. Aztán jöhetett egy kis biosz majd, 11 óra körül eljutottam odáig, hogy felöltözzek és egyek valamit „reggelire”.Kis válogatás után a választásom egy kopott farmerre és egy kinyúlt pólóra esett.  A földszintem anyámmal találtam szembe magam.

-          Szia! Milyen volt?? Hogy utaztál??- próbáltam rá mosolyogni, de nem igazán ment. különösebben az sem izgatott, hogy anyámnak megint milyen élményei vannak a sokadik utazásáról.

-          Jó reggelt!  Amerika megint nyüzsgő és koszos. Hát tudod milyen mindig visszamenni Olaszországba utána megint visszajönni ide. Ott semmi nem változott. Elmentem Norahoz is. – anyám húga.

-          Legközelebb már én is megyek.

-          Ezt örömmel hallom! De most bocsáss meg, mert mennem kell várnak az éteremben. –hát igen anyám nem az az igazi család centrikus anya aki mindig otthon van, Ő az aki a karrierét építgeti. Az igazi Olasz anyák ellentéte…

-          Menny csak nyugodtan!- örültem, hogy nem lesz itthon, mert akkor hallgathatnám a dolgait egész nap. – Szia!

-          Szia, kicsim!- azzal elment. A konyhába érve a szakácsnőnk fogadott Julia!

-          Jó reggelt, Sarah!

-          Neked is Julia! Kaphatok valami gyors reggelit, meg egy kis narancslevet.

-          Persze! Mit szólnál egy pirítóshoz, meg egy kis lekvárhoz??

-          Tökéletes!- miután végeztem sietősen visszamentem a szobámba. A telefonom villogott ezek szerint kaptam egy sms-t.

„ Találkozzunk anyukád étterme előtt fél kettő kor. Hozz magaddal pénzt, mert beszélni akarok veled:S , és ilyenkor mindig vásárolok meg eszek, de ezt úgyis tudod…  Puszi Amy…”

Ugyan ezt írtam neki, amikor összejöttem Ben-nel, de neki ez nem lehet mert van pasija…

Ha jól gondolom, akkor Amy-nek nagyon gáz dolga lehet ha már engem hív el. Csak 3 dolog jutott eszembe.

1. Szakított a pasijával… ha ez lenne, akkor az egész hétvégém  rá menne a vigasztalásra mikor az rám is rám férne egy megcsalás után.

2. Nem jön velünk főiskolára… ez a világ egyik lehető legrosszabb dolga lenne, de azt nem így közölné

3. lehetőség miszerint Megszökött otthonról, ahogy már vagy 2 éve tervezi és elmegy Angliából… mind közül ez lenne a legrosszabb.

Ezek végig gondolása után arra jutottam, hogy inkább nem találgatok, mert a végén csak bemesélek magamnak valami hülyeséget. Ezért készülni kezdtem, mert már egy óra volt. Mikor az M&M bejárata elé értem addigra odáig jutottam, hogy már nem csak 3 lehetőséget tudtam felhozni. Emlékszem mikor 1,5 éve lejátszódott ugyan ez a jelenet csak fordítva. Repdestem az örömtől, de most van ami a földön tartson… egy fájdalom ami nem múlik… egy fájdalom ami olyan mit egy szikla…

3. fejezet

( Katt a képre és mozog :P)

Tánc a holdfényben…

Éreztem, ahogy Alex átölel és csitítani próbálj a zokogásomat, legalább Ő itt volt velem. Simogatta a hátamat.

-          Csssüüüt, kislány! Könnyebb egy kősziklának lágy viasszá válni, mint két szerető szívnek egymástól elválni. Mert ahol a két szerető szív egymástól elválik, ott az édes méz is keserűvé válik.  Nem ér meg annyit, hogy sírj érte. Nekem elhiheted!– suttogta a fülembe.

-          Könnyű egy olyan valakinek, akinek annyi csaj lehet, amennyit akar, mert végtelen sok ideje van. –zokogtam a mellkasába. A kijelentésem nagy része igaz volt.

-          Na, jó most úgy teszek mintha meg se hallottam volna.

-          Nekem mindegy. –a sírásom nem akart csillapodni, amennyire tudtam közel bújtam ahhoz a valakihez, akit alig 1,5 órája ismerek. Azt már megszoktam, hogy csak a barátaimra számíthatok, de most még ők sem jöhettek szóba. Kb. egy fél óra múlva sikerül abbahagynom. Ez alatt az idő alatt minden eszembe jutott, amit együtt éltünk át az alatt amíg tartott és hogy milyen jó volt. Egy darabig még feküdtünk az ágyon.

-          Jobban vagy??- kérdezte Alex.

-          Azt hiszem. –szipogtam.

-          Akkor jó. Azt hiszem, most megyek. – Kelt volna föl az ágyról, de én nem engedtem.

-          Ne menj! Maradj itt egy kicsit, apa úgyis azt hiszi már rég elmentél. Kérlek, nem akarok egyedül maradni. – láttam rajta, még ebben a gyér fényben is, hogy hezitál.

-          Na, kérlek!- mondtam, próbáltam egy kicsit mosolyogni.

-          Oké, de csak akkor ha megígéred, hogy ezen túl csak mosolyogni látlak…- hallottam a hangján hogy halványan elmosodott.

-          Köszönöm! – Ő csak bólintott.

-          Mit csinálunk??- kérdezte.

-          Mit szólnál, ha bekapcsolnánk valami zenét.

-          De csak akkor, ha én választok!

-          Oké!- éreztem, ahogy felkel az ágyról és oda megy a hifi-hez.  Én a helyébe vagy 8-szor elestem volna, mert a szobám nem éppen a rend mintaképe. Persze neki ez nem jelentett komolyabb erőfeszítést, hogy oda jusson. Pár perc múlva ismerős zene ütötte meg a fülemet. A kedvenc CD-m volt. Egy zongorahangverseny ahol tavaly jártam, Japánban.

-          Ez a kedvencem. - motyogtam.

-          Nekem is. Imádok zongorázni és hallgatni egyaránt.

-          Akárcsak én. –mosolyogtam. Lassan felkeltem az ágyról és elkezdtem lépegetni az ismerős dallamra. Majdnem sikerült elesnem a széthagyott ruhámba, de Alex elkapott. Nem is vettem észre mikor lépett oda hozzám, de egyszer csak ott volt, és már együtt táncoltunk az éjszakába. Lassan vége lett a számnak és egy újabb kezdődött, mi meg csak táncoltunk. Nem tudtam lesz e még lehetőségem beszélni vele ezért elkezdtem kérdezgetni. Neki legtermészetesebb kérdés is számomra rengeteget jelentett, hogy megismerjem az Ő világát.

-          Mesélsz nekem magadról??

-          Mire vagy kíváncsi?- kérdezett vissza.

-          Mikor születtél és hol? Mikor változtál át és ki változtatott át?? Miért lettél vegetáriánus?

-          Egyszerre csak egy kérdésre tudok válaszolni, remélem tudod…- mosolygott.

-          Persze - mosolyogtam vissza.

-          Na így már sokkal jobban nézel ki.

-          Hogy?? – vágtam hülye fejet.

-          Amikor sírtál nagyon rossz érzés volt nézni, ahogy összekuporodva rázkódsz és folyik a könnyed. – erre nem tudtam mit mondja ezért inkább nem mondta semmit. Elég érdekes volt ez egy olyan valaki szájából hallani, aki szinte mindent megtehet, ha akar.

-          Nem válaszoltál a kérdésemre.

-          Melyikre??

-          Egyikre se.

-          Akkor kezdjük az elején. 1691-ben születtem Magyarország nevű kis országban. 20 éves voltam mikor véletlenül átváltoztatott egy család. Meg is mertem egy nagyszerű férfit, aki akkor dolgozta ki azt az elmélete, hogy vegetáriánusan is életbe tudunk maradni, mikor a Voltorihoz kerültem. Először szolidaritásból lettem az, aztán élvezni ezt az egészet. Meg mellesleg nem akartam szörny lenni.

-          Ha jól sejtem Dr. Cullen az akihez csatlakoztál. A nagymamám sokat mesélt róla, és a „fiáról”. Nagyon csodálta Őket. Meg colt egy Balla nevű lány, aki nagyon mély benyomást tett rá.

-          Hát igen Ők valóba csodálatosak. Bella tényleg csodálatos. –éreztem az áhítatot a hangjában. – Találkoztam már vele az esküvőjükön, meg mikor a lányuk született.

-          Ezek szerint a vámpíroknak lehet gyerekük? – néztem rá elképedve. Évekig hallgatom, hogy erről szó sem lehet.

-          Bella még ember volt mikor szülte Nessi-t aki félig ember félig vámpír.

-          Értem! – a CD a végére ért. A táncunk abba maradt.

-          Az hiszem, most megyek! Letelt az 1 óra. Szia!- nyomott egy puszit a fejem búbjára.

-          Helló!- motyogtam és leültem az ágyra. Láttam, ahogy kiugrik az ablakomon és eltűnik a sötétben. Maga mögött hagyott egy csomókérdést.  Aminek a  megválaszolásához kell még egy kis idő.