Most mi lesz?!
Kikerekedett szemekkel néztem rá, de Ő mintha semmi nem történt volna állt velem szembe.
- Mi volt ez??- sokszor játszottam milyen lenne a csókunk, de mikor megtörtént csak ennyit tudok kérdezni, ahelyett, hogy virulna a fejem az örömtől.
- MI?!- megjelent egy kisfiús mosoly az arcán. Annyira aranyos volt.
- Ne tegyél úgy mintha nem csináltál volna semmit!- korholtam, de mintha a falnak beszéltem volna. Aztán megint közeledett és megcsókolt. Hideg ajkai lágyan tapadtak az enyémre. Táncuk ritmusos, keringőhöz hasonlított. Annyira jó volt. Ujjaim a haját szántották. Az első igazi olyan csókom, amire életem végéig emlékezni fogok. Hírtelen elhúzódott.
- Erre gondoltál?- vigyorgott, mint a vadalma.
- Igen!- bújtam hozzá. Kicsit fáztam az addigra átnedvesedett ruháimban, de nem zavart a hideg márványhoz hasonlító teste. Először tétovázott aztán a karjait a derekam köré fonta. Így álltunk egy darabig.
- Te vacogsz!
- Nem!- hazudtam. Írtóra fáztam. Alig vártam, hogy megszabadulhassak az átnedvesedett ruhámtól, de annyira idilli volt a pillanat, hogy nem akartam megzavarni. Rájöttem, hogy szeretnék nagyon-nagyon sokszor így itt állni.
- Ne hazudj, kérlek!- még be sem fejezte a mondatot, mikor kicsúszott a talaj a lábam alól. Emberi tempóban haladtunk a szobám felé. Beérve az asztalon a vacsoránk várakozott. Letett a ruhásszekrényem elé.
- Gyerünk fürdeni! Egy hercegnő nem lehet beteg!- vigyorogott.
- Igen is parancsnok!- röhögtem már én is. Kivettem a szekrényből egy pólót meg egy másik farmert. Elindultam zuhanyozni, mikor a pillantásom az asztalra tévedt.
- Egyél nyugodtan, ha éhes vagy!- csuktam be magam mögött az ajtót. Még hallottam, ahogy röhög. A meleg víz égette a bőrömet, de nagyon jól esett az átfázott testemnek. Volt egy kis időm átgondolni a ma történteket. Annyira jól esett, hogy itt van velem és lehet, hogy Ő is azt érzi, amit én. A csókjai után nagyon úgy tűnik, vagy is nem tudom. Lehet, hogy csak bemesélem magamnak, és teljesen nem így van, de annyira jó volt magamat ebben a hitben ringatni. Szinte a föld fölött 3 méterrel jártam, amikor kiszálltam a zuhany alól. Gyorsan öltöztem, a hajamat megszárítottam és az elfolyt sminkemet megigazítottam. Mikor kiléptem a fürdőből nagy meglepetésemre Alex az ágyam előtt a földön ült. Kezében a röplabdám mellette pedig a gitárom feküdt a földön. Látszólag nagyon elbambult. Elindultam felé, hírtelen felém fordult és mosolygott.
- Nem is mondtad, hogy játszol.
- Nem kérdezted. Különben is régen voltam már edzésen, mert tanulnom kellet.
- Előtte úgy megnéztelek volna, ahogy a pályán ütöd a labdát és felugrasz, annyira szeretném egyszer látni– a tekintete távolba meredő volt. Annyira aranyos volt.
- Majd megmutatom. Lesz még meccsünk, azt hiszem- ki vettem a kezéből a labdát és elraktam a helyére. Visszasétáltam hozzá és néztem rá.
- Ide ülsz??- mutogatott az ölébe. Nem válaszoltam, csak bele ültem az ölébe. Tekintetével a szobát pásztázta, aztán hírtelen megállt és az asztalt bámulta.
- Enned kéne!- fordult vigyorogva felém.
- Lehet- vigyorogtam, mint egy kislány, amikor valami rosszat csinál. Észre sem vettem mikor állt fel és vitt az asztalhoz, de ott voltam.
- Mit kérsz?- körül néztem az asztalon. Rengeteg kaja volt a kis asztalra zsúfolva. Volt ott Milánói makaróni, meg valami zöld trutyi, meg süti.
- A sütit kérem!- vágtam elégedett fejet. Mosolygott egyet és megrázta a fejét.
- Valami normális kaját kéne enned, hercegnőm!- komolyan mondom nem hiszem el!
- Ez normális kaja! Ha tudnád miket szoktam enni vacsira akkor örülnél, neki, hogy ezt akarok enni. - győzködtem.
- Nem! Előbb ezt edd meg!- mutatott a makarónira. Gondoltam, hogy ebben a csatában nem nyerhetek, ezért inkább megadtam magam. Elvettem tőle a tányért és leültem a földre enni. Mikor végeztem, csak ennyit mondott:
- Na látod rendesen kell enned. – erre csak próbáltam egy mosolyfélét csinálni, ami nem ment túl jól. Elém tolta a jól megérdemelt édes jutalmat.
- Egészségedre!- mondta, mikor azt is elpusztítottam. Egész este motoszkált egy kérdés a fejemben és azt hiszem elérkezett az idő ahhoz, hogy megkérdezzem.
- Alex, mi tulajdonképpen mijei vagyunk a másiknak?- furcsán nézett rám ezért arra a következtetésre jutottam, hogy nem érti a kérdésemet. – Úgy értem te nem vagy igazán a fiúmnak mondható abban a megszokott értelemben, és én sem vagyok az a bizonyos barátnő jellem, azt hiszem…- mosolyogtam rá.
- Hát nem vagyunk túl hétköznapiak az biztos, de nem az a lényeg mennyire hasonlítunk a többi párhoz,- itt a szívem táncra perdült és már szinte nem is érdekelt a folytatás, csak az, hogy mi már egy pár vagyunk. – de az a jó, ha van kivétel. Te egy különleges lány vagy én meg egy… - hosszú csönd, láttam rajta, hogy keresi a szavakat- vámpír- mondta ki végül egyszerűen.
- Az én vámpírom!- hajoltam közel hozzá és forrón megcsókoltam.
Hellóhelló! Hogy vagytok? hát itt a következő feji, remélem tetszik.(neki igen:P) Légyci írjatok komit:P Puszi mindenkinek Dóri (K)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése