Vissza a suliba…
Másnap reggel, miután felkeltem egy darabig csak feküdtem az ágyamon és gondolkodtam. Volt időm és lehetőségem átgondolni azt, ami tegnap történt. Annyi minden történt. Hírtelen valami rossz érzésem támadt, amikor Alexre gondoltam. Szinte túl sok minden történt egy nap. Aztán eszembe jutott valami, mi van,ha csak játszik velem? Mi van, ha ezt már vagy egy millió lánnyal játszotta el? Elég régen „él” már ahhoz, hogy megtanulja, hogyan kell egy lányt megtéveszteni. Én lennék a következő áldozat, hiszen soha nem lehet náluk tudni. Ezeket végig gondolva iszonyatosan nagyon csalódtam magamban. Ahogy ezek a kérdések ott cikáztak ma fejemben a sírás kezdte fojtogatni a torkomat. Ez a gondolat végig fogja kísérni a napomat, abban biztos vagyok. Gyorsan letöröltem az arcomról, az időközben lefolyt könnycseppeket, aztán fogat mostam és felöltöztem. Mivel nem sokára be kell mennem a suliba valami olyan ruhát kerestem, ami nem volt nagyon vastag,de mégis megfelel a suliba. Megígértem mr. Kington-nak, hogy bemegyek hozzá. Ő a röplabdaedző, a lányokkal elsős korunk óta járunk az edzéseire. Reggeli után sporttáskával a vállamon léptem ki a házból. Tegnap este megbeszéltük a csajszikka, hogy a suli előtt találkozunk. London ma reggel igazán csendesnek tűnt. Viszonylag gyorsan értem a találkozó helyére. Nem sokkal később megérkeztek a többiek is.
- Hellóka!- vigyorgott Li. Amy-nek már nem volt ilyen jó kedve.
- Szia!- lökte oda. Szapora léptekkel indultunk befelé. Az eső rákezdett ezért a fent maradó pár métert futva tettük meg a tornateremig. Az öltözőben gyors öltözésbe kezdtünk mert késésben voltunk.
- Jó reggelt mr. Kington!- léptünk a terembe. A többiek már melegítettek.
- Sziasztok lányok! Melegítsetek, mert ma egy barátságos meccset játszunk!- Nem volt éppen jó kedvében, de legalább nem üvöltette le a fejünket. Gyorsan nyújtottunk aztán kezdetét vette a játék. Lily velem egy csapatba került, de sajnos Amy nem. Már nagyon rég játszottunk és döntetlen volt az állás. Egy pont és megvernek. A többiek iszonyatosan elfáradtak, engem meg belülről emésztett a magamban való csalódás. Anna a másik csapat kapitánya egy olyan labdát ütött, ami végérvényesen lezárhatta volna a meccset, amikor nekem eszembe jutott egy figura amit nem rég gyakoroltunk Lilyvel.
- A térdelőset Lily, a térdelőset!- üvöltöttem. A barátnőm hírtelen kapcsolt és letérdelt. Én nekifutásból ráálltam a hátára és ugrottam egy akkorát, amekkorát csak bírtam. Így pont sikerül beleérnem labdába. Elütöttem és megnyertük a meccset, de aztán nem gondolkodtam. Leestem a földre és piszkosul bevertem a vállam. Arra még emlékszem, hogy mindenki örül.
A következő amire emlékszem az az, hogy rohadtul fáj a vállam meg a fejem és a földön fekszem.
- Jól vagy??- jött a kérdés az edzőtől.
- Hát nem tudom…- motyogtam.
- Mid fáj??- kérdezősködött Lily.
- A vállam… meg a fejem- a következő pillanatban megmozdult alattam a talaj és levegőben voltam. Az edzőm vett a karjaiba és elindult velem ki a suliból.
- Tegyen le!- motyogtam. De aztán magával rántott a sötétség.
Egy kórházi ágyon tértem magamhoz. Körülöttem csipogó gépek, a karomban egy tű amin keresztül valami folyadék folyik belém. A fejem iszonyatosan sajgott és a vállam is. Egy nővérke nézett valami a monitoron, mikor észrevette, hogy magamnál vagyok.
- Szia Nancy nővér vagyok! Hogy érzed magad??- mikor válaszolni akartam, csak akkor vettem észre mennyire kiszáradt a szám. Harmadik próbálkozásra sikerült kinyögnöm mit szeretnék.
- Azonnal szólok egy orvosnak- azzal kiment a kórteremből. Ott maradtam egyedül, a fájdalmaimmal. Nem sokat kellett várnom nekem mégis óráknak tűnt az eltelt idő. Aztán résnyire nyílt az ajtó és belépett rajta egy harmincas éveinek elején járó férfi. Rövidre nyírt szőke haj nagyon jól állt a mélyen üllő barna szemeihez.
- Jó napot kisasszony! Dr. Hoffman vagyok. Hogy érzed magad?- mosolygott kedvesen. Neki is elpanaszoltam, hogy mi a bajom. Elkezdte nyomogatni a fejemet aztán felültetett és a vállamat nézte.
- Nancy, kérek egy röntgent és egy CT-t a fejéről, és a válláról egy röntgent.
2 megjegyzés:
Jujj szegény. :( Remélem, minél hamarabb rendbe jön, esetleg gyógyulhatna otthon, hogy Alex minél hamarabb meglátogathassa, és tisztázhassák a dolgot. :P
:P most jönnek majd a vicces részek :P
Megjegyzés küldése