12. fejezet

Kiss in the rain

Megérkeztünk hozzánk. Leállítottam a motort és akaratlanul is az órámra pillantottam, 8 órát mutatott. Szinte nem is gondolkodtam mikor a következő szavak hagyták el a számat:

-          Bejössz?? Kár lenne ezt a szép délután így félbe hagyni- gyorsan lesütöttem a szeme miután rájöttem mit is mondtam.

-          Ha még nem untál meg…- hallottam, ahogy mosolyra húzódik a szája a mondat közben.

-          Nem, egyáltalán nem!- mosolyogtam rá. Próbáltam a szeméből kiolvasni mire gondol, de nem sikerült. A gyönyörű aranyszínű írisze nem árült el nekem semmi újdonságot.  Kinyitotta nekem az ajtót és végi sétáltunk a feljárón. Belépve a házba, mintha eltűnt volna az-az érzés, ami akkor volt, amikor csak ketten voltunk. Merengésemből Alex zökkentett ki.

-          Mi a baj?? A szíved ritmusa új felgyorsult…- lehelete a fülemet súrolta.  Furcsa, de jól eső borzongás suhant végig a testemen.

-          Bocs nem akartalak meg ijeszteni…- motyogta már távolabbról.  

-          Nem ijedtem meg! –fordultam vele szembe.  A nappali felé sétáltunk, mikor szembe jött velünk Juli és anyám.

-          Ideje volt kisasszony! – förmedt rám anyám.

-          Neked is, Szia!- valahogy nem érdekelt a véleménye.

-          Ki ez a bájos fiatal ember?? –mérte végi felvont szemöldökkel a mellettem álló „fiút”.

-          Jó napot hölgyem! Had mutatkozzam be, Alex Montgomery vagyok. – miért ilyen kifogástalan a modora?!

-          Mia Gardinner, Sarah anyukája vagyok- vigyorgott, látszott rajta, hogy mennyire élvezi a helyzetet.

-          Szerintem gondolta ki vagy… - motyogtam.

-          Mióta ismered a lányomat??- faggatózott, a megjegyzésemmel mit sem törődve. Nagyon reméltem, hogy nem mond semmi, olyat ami miatt anyám kiakad. Egy óvatos mozdulattal megfogtam Alex kezét és megszorítottam, csak remélni mertem, hogy megérzi az én gyenge erőfeszítésemet.

-          Hát nem elég régen ahhoz, hogy megunjam a társaságát- ezen olyat röhögtem volna, ha most nem kéne jó gyereket játszanom. Lehet, hogy nem ez volt a legtalálóbb mondat, amit mondott anyámnak, de igaza van mi köze hozzá?!  Megadta magát és felhagyott a kezeink nézésével.

-          Felmentünk!- húztam magam után az első fiút, aki frappánsan kielégítette anyám kíváncsiságát. A szobámba érve szembefordultam vele és kérdőn néztem rá. Szeretnék magyarázatot kapni arra mondatára.

-          Mi a baj hercegnőm??- de aranyos hercegnő. A nagymamám mondta mindig nekem, mikor megkérdeztem miért?! csak annyit felelt, hogy én vagyok az Ő kicsi hercegnője.

-          Mi volt az a mondat anyámnak?- egy pimasz vigyor jelent meg a szája sarkában.

-          Az igazság!- erre nem is gondoltam. Végül is mit mondott, hogy nem unta még meg a társaságom, ami hamarosan be fog következni.

-          Szerintem ez hamarosan meg fog változni a véleményed. Nem vagyok én olyan érdekes és fele annyira sem  mint te.

-          Miért lennék én érdekes?- láttam rajta, hogy tényleg nem érti.

-          Hogy tudnék én vetekedni veled, aki egy csomó mindent megélt és rengeteg helyen járt már, nyelvetek beszélsz perfekt módon. Nekem ez soha nem fog menni. Akkor sem ha 800 évig élek.

-          Szerintem a te életed ezerszer érdekesebb lehet, mert te élsz! Gyere mutatok valami!- megfogta a kezem és az erkély felé húzott. Oda kint megint eleredt az eső. Ahogy ki tettem a lábam az ajtón meg csapott az este lehűlő levegője, végig futott rajtam a hideg.

-          Fázol?- fordult felém aggódó tekintettel.

-          Nem, csak bent melegebb volt…- magyarázkodtam. A száraz rész pereméig vezetett, ott beszélni kezdett.

-          Nézz fel az égre!- a fejemet lassan a nagy sötétség felé fordítottam.

-          Semmit!- válaszoltam.

-           Nem látod a csillagokat. . Ha nem látsz, valamit az nem azt jelenti, hogy nem is létezik, igaz?

-          Igen.

-          Akkor, ha azt mondom, hogy te igen is vagy olyan tapasztalt olyan terülteken, amin én egyáltalán nem az attól még lehet igaz, hogy te nem is gondolsz rá.

-          Ebben van valami-kisétáltam az esőbe. Annyira szeretem, amikor így esik. Néztem egy darabig aztán meg akartam fordulni, de Alex-be ütköztem. Mélyen a szemembe nézett , aztán megtette azt, amire egész idáig vágytam. Ajkai puhán tapadtak az enyémre. Hírtelen még levegőt venni is elfelejtettem. Visszacsókoltam. Ajkaink táncot jártak. Édes csókunknak a levegőhiány vetett véget. Szédelegve húzódtam el tőle.

Sziasztok!

Hát igen itt az új fejezet. Remélem tetszik... Nem pont ilyennek képzeltem, de azért remélem nem okoztam túl nagy csalódást. Komit írjatok! Puszi mindenkinek Dóri (K)